Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Petres János

Petres János

(1876-1937)

 

petres_1.jpg

Petres János az egyik legnagyobb bunyevác-sokác hazafi volt. 1876. október 21-én született Katymáron, Bácskában. A szülei szegény parasztok voltak. Általános iskolába a saját szülőhelyén járt, kivéve az utolsó osztályt, amit Baján fejezett be, mint a gimnázium alsó osztályait is. A gimnázium felső osztályait Kalocsán fejezte be. Különösen sikeres érettségi vizsga után Budapesten az egyetem teológiai szakán dolgozott. Ebben az időszakban a központi papnöveldében lakott, ahol ebben az időszakban horvát egyetemisták is tanultak. Itt volt alkalma, hogy egyrészt megismerkedjen úgyszólván a horvát nemzeti öntudat lényegével és ez a barátság nagy hatással volt rá. Kitűnőre fejezte be tanulmányait Budapesten, és így szép sikereket ért el. Az iskolai elöljárók a negyedik évfolyamban kinevezték az intézet fő „duktorának”, ami annyit jelent, hogy a diákok közül ő lett az első felügyelő. A papnövelde befejezése után Petres rövid ideig káplánként dolgozott a saját szülőfalujában, azután Bácsalmáson (1901-1904), Miskén (1904) és Horgoson (1905-1908), később Szabadkán (1908-1911), majd azután Felsőszentivánon (1911-1918) és 1918-tól haláláig plébánosként Csávolyon.

Petres a „Neven”-nel is együttműködött, amit Mijo Mandity (szül. 1857-ban Katymáron) indítot 1884-ben Baján. A „Neven” később átkerült Zomborba, majd 1887-ben Szabadkára. A „Neven” sokévi megjelenésével jelentősen befolyásolta a vajdasági horvátok nemzetiségi munkáját.

1907-ben kezdett megjelenni a szabadkai „Mi újságunk”-ban dr. Josip Mamužić szerkesztősége alatt. Ebben az újságban már terjedelmesebben jelent meg Petres munkássága, folyamatosan írta a politikai hírek „hírlapi tárcáját”, így a lapok közel 70%-a az ő tollából született. Ezekben a cikkeiben arra sarkallta az embereket, hogy óvakodjanak a magyarosítástól és őrizzék a régi szokásokat. 1909-ben egyedüli főszerkesztője lett ennek az újságnak.

1912-ben adtak ki Szabadkán saját versgyűjteményét „Moje jadi” bánataim címmel. A gyűjteményben szerepelt a legnevezetesebb és legismertebb verse „Prid prozorom procvatala ruža”, amelyet Josip Mlinko zenésített meg, és amit sok helyen népdalként énekelnek.

Ebben a tíz évben és később ezen emlékezetes lapok mellett kiadták még:  „Hrvatske novine” – „Horvát újság” (Blaž Rajić), „Istina i sloga” – „Igazság és Egyetértés (Lazar Stipić), „Zemljodilac” – „Földműves” (Simun Rudić), „Bunjevačke novine” – „Bunyevác újság” (Subotički glasnik”) itd.

1919-ben Petreš esperesnek lett kinevezve. A Bajai Háromszög Magyarországhoz csatolása után egyes bunyevácok Sombor és Szabadka felé menekültek, mások félelmükben nem tudták mit csináljanak, meneküljenek, vagy várják meg a magyarokat. Petres maradt az övéivel annak ellenére, hogy sokakat internáltak…

Ebben a légkörben a nemzetiségért folytatott harc egyre nehezebb lett, de nem szűnt meg. 1924-ben dr. Ivan Paštrović ügyvéd másokkal és Petres Jánossal Budapesten kiadta a „Danica-Hajnalka” évkönyvet és a „Bunyevác újságot”. Petres itt folytatta munkásságát: „Dva bila gavrana” – „Két fehér holló”, „Kasno cvatanje” – „Kései virágzás”, „Graničari” – „Határőrök” stb. Ezután számos rövid történetet és verset adott ki. Az emberek szívesen olvasták rövid történeteit, amelyek „Danica-Hajnalka” évkönyvben jelentek meg 1924-1930 között. Petres elküldte színdarabjait különböző falvakba, ahol művelődési körök nagy sikerrel mutatták darabjait.

Az utolsó éveiben cukorbetegségtől szenvedett. Az utolsó hónapokban már a bajai kórházban feküdt, ahol megoperálták, de ez már nem segített és 1937. június 15-én meghalt.

 

Forrás: Dr. Mándics Mihály – Petres János Életútja