Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lakodalom

Milyen volt Csávolyon a régi bunyevácok házasságkötése, és milyenek voltak azok a régi lakodalmi szokások, melyekre ma már csak a legöregebb bunyevácok emlékeznek.

 

Tartalom

 

A fiatalok ismerkedési lehetőségei

Lánykérés és föliratkozás

A kihirdetés és kölcsönös ajándékozás

A hozomány kocsin való körülhordozása

A hívogatás

A lakodalmi előkészületek

A lakodalom

A szülői áldás

A bunyevác lakodalmi táncok

Vacsora

A lakodalmi adományok

Reggel

 

A fiatalok ismerkedési lehetőségei

 

A férfiak korai házasodása nem volt szokásos, mert az akkori életkörülmények – a katonáskodás – nem sok ismerkedési lehetőséget nyújtottak. A férfiak bérbe vettek egy magánházat, mely a kocsmát helyettesítette. Ezt nevezték ceco-nak, vagy prelo-nak (táncház-fonó). Nagy ünnepek másnapjain általában itt rendezték mega táncmulatságokat. Ezen kívül a lányos házaknál bandáztak, kedden, csütörtök és szombaton összejött 5-10 lány, s ide gyakran egy-egy legénycsapat is betolakodott. Ezenkívül még a farsangi bálok, búcsúk, lakodalmak, az aratás, disznótorok stb. adtak alkalmat az ismerkedésre.

Abban az időben is voltak szerelmek, szöktetések – „uszkocsizás” – és párválasztások. Két fiatal szerelme kiderült, akkor a fiú anyja elküldte a sógornőjét, vagy akit kiválasztottak erre a tisztségre, hogy megtudakolja a másik családtól, hogy kedvükre van a választás és jöhetnek-e leánykérőbe.

Előfordult, hogy a lány azt sem tudta, kinek a részére kérik meg az „öregek”. Végeredményben, mindig a szülők elhatározása volt a mérvadó. Ebben a kérdésben a hozomány és a vallási hovatartozás is jelentős szerepet játszott. A fiatalok legtöbbször meghajoltak a szülői akarat előtt. Aki ellenkezett, az önmagát zárta ki az örökségből. A kezdeményező leginkább a legény volt, de előfordult a lány részéről is. A „hivatalos kezdeményezés” előtt, a szűkebb rokonság köréből valakit „földerítésre”, azaz komendálásra küldtek. Így aztán sűrűn előfordult, hogy a legény – a hozomány miatt – nem az ismertségi körből nősült. Nem volt ritka eset a más faluból való nősülés sem. Az előzménye igen rövid, 3-4 hetes ismertség, heti 2-3 találkozás volt. Ez idő alatt vagy megszerették, vagy megszokták egymást. Ha minden rendben ment, akkor szabad utat kapott a hagyományos szokások sorozata.

 

 

Lánykérés és föliratkozás

 

            Az előzetes puhatolózás és megbeszélés után az ünneplőruhás legény az anyjával együtt megjelent a lányos háznál. Erre mindig este került sor. Bár a lányos háznál várták őket, mégis nagy meglepetést színlelve fogadták. Ha a kérőket a beszélgetés közben pálinkával kínálták, akkor az azt jelentette, hogy a leánykérés sikeres volt. Amikor pedig ezt is kimondták, a legény a három selyemjegykendő közül egyet megkapott, melyért a legény annak az értéknek megfelelő pénz adott át a lánynak. A kendőadás és az érte járó pénz, a tulajdonképpeni foglalót azaz, jegyességet jelképezte. Ez alkalommal döntötték el azt is, hogy mikor mennek a fiatalok a „föliratkozásra” (általában egy héten belül). Időközben az asztalra került a pogácsa és a bor, melyből nem illett sokat fogyasztani. A jövendőbeli nászok nagyon illemtudóan informálták egymás a vagyoni helyzetükről és arról, hogyan tervezik a lakodalom lebonyolítását.

            Ezután – rendszerint már másnap – a legény szülei meglátogatták a keresztkomát, a fiú keresztapját – (kum) bejelentették a fiú nősülését, és megkérdezték, hogy elvállalja-e komaságot (esküvői tanúságot). Ha vállalta, akkor meghívták a feleségével együtt másnap vacsorára.

            A föliratkozás napján a legény az apjával elment a lányos házhoz, majd a lánnyal és annak apjával együtt megjelentek a községházán és a papnál. Amennyiben már megvették a karikagyűrűket a pap megszentelte és a fiatalok ujjára húzta. A községházán előjegyezték a házasulandókat. Amikor mindez lezajlott, a lány megjelent az ünnepi  ebéden a legényes háznál, ahol különféle ételek mellett soha sem hiányozhatott a sós túrós rétes a „prisnac”. Ez az ebéd nem nyúlhatott el hosszú időre és a lány mindig valamelyik rokona kíséretében jelent meg.

 

A kihirdetés és kölcsönös ajándékozás

 

            A föliratkozás utáni vasárnapon, a templomban a nagymise után a pap először hirdette ki a házasulandók nevét, majd az ezt követő két vasárnapon is. Így a jegyesség leginkább csak 21 napig tartott. Ez idő alatt köteles volt a jegyespár három alkalommal megjelenni a papnál, oktatás céljából. A második kihirdetés napján tartották meg a lányos háznál a pitye – kézfogó – elnevezésű lakodalmi megbeszélést, ahol részletesen megbeszélték a lakodalom lebonyolítását. Ezen, a fiatal páron és azok szülein kívül jelen voltak: a legszűkebb rokonság, a csausnak nevezett hívogatók (vőfélyek), és a jenge-nek nevezett nyoszolyólányok is. Ez alkalommal a vőlegény pálinkát és rozmaringgal és dukátokkal díszített almát ajándékozott a menyasszonynak. Viszonzásul a menyasszony hímzett törülközővel ajándékozta meg a vőlegényt. Ezen kívül a legény köteles volt a lány részére sifonért (szekrény) venni. Ha nem volt rá pénze, akkor egy pár cipőt vásárolt. Ezenkívül egy plüss kabátot, amit kacabájnak vagy bundikának neveztek. Viszonzásul a jegy, amit a menyasszony adott vőlegénynek, többnyire zsebkendő és fehér ing volt, melynek mandzsettagombjai arany dukátok voltak.

 

A hozomány kocsin való körülhordozása

 

            Az volt a szokás, hogy a lány hozományát jól látható formában kocsira rakták és körülhordozták a faluban. Ez 3-5 nappal a lakodalom előtt történt. A kocsit (karuce) a vőlegény barátai virágokkal, szalagokkal, törülközőkkel és kendőkkel díszítették. A hozományért általában a vőlegény nővérének a férje ment. Ha a családban ilyen nem volt, a kocsit a legközelebbi férfi rokon hajtotta, aki mellett két jenge (nyoszolyólány) ült. Amikor megérkeztek a vőlegényes házhoz, dallal köszöntötték őket. Pl.:

 

Olyan az ágy, mint a hímes tojás.

Ki mondja meg, ki fekszik majd bele.

Joszó szólott, hogy ő fekszik bele.

 

A hívogatás

 

            A hívogatást két legény, az úgynevezett csausok (vőfélyek) végezték, általában 8 nappal a lakodalom előtt. Öltözékük ünnepi volt. A lajbi bal oldalára három vagy négy színes szalagot (kék, fehér, rózsaszín) és egy kis mirtuszcsokrok tűztek.  Vállukra terítettek egy-egy díszes csancsans szövésű törülközőt, melyen a földíszített csutora függött pálinkával vagy borral megtöltve. Kezükben sétapálca fejükön kalap volt. A meghívás meghatározott sorrendben történt. A csausok így hívogattak:

 

„Dicsértessék a Jézus Krisztus és Szűz Mária!”

„Ámen” – fogadják a köszöntésüket.

„Tudják-e, miért jöttem?” – Kérdi a csaus.

„Majd megmondod” – válaszolnak.

 

Erre teljesen csend lett a szobában, és a csaus ünnepélyesen megszólalt:

„Üdvözletet és meghívást hoztam (itt megnevezte a vőlegényt vagy a menyasszonyt), mindannyian jöjjenek el a lakodalomba…”

Ezután ittak a csutorából és rövid beszélgetésbe fogtak. Indulás előtt a gazda megtöltötte csutorát, hogy ismét teli csutorával indulhassanak.

 

A lakodalmi előkészületek

 

            A lakodalmat nagy készülődés előzte meg. A lakodalom előtt két nappal a meghívottak tyúkot, kalácsot és egy liter bort hoztak. A lakodalmakat leginkább ősszel tartották, amikor már végeztek a mezei munkával  és a betakarítással, vagy csak újév után, a farsang ideje alatt.

            A lakodalom egyidejűleg folyt a lányos és a legényes háznál is. A rokonság már napokkal előtte összeszedte, kölcsönkérte az asztalokat, székeket, abroszokat, tányérokat, tálakat stb. Két-három kemencében a legjobb lisztből sült a kenyér. A lakodalom előtti napon együtt készítették a közeli rokonok a levesbe való tésztát, levágták, megkopasztották és földarabolták a baromfit. Volt itt liba és kacsa de disznót is hizlaltak erre az alkalomra. A vagyonosabb helyeken birkát és borjút is vágtak. A pincékben előkészítették a többfajta bort és pálinkát.

 

A lakodalom

 

            Minden lakodalomban volt egy fő szervező, rendszerint valamelyik rokon. A vőlegény vendégei a szülei házánál gyülekeztek, a menyasszony vendégei pedig a menyasszony szüleinél. A zenészek a vőlegényes háznál tartózkodtak. A menyasszonyos háznál sokszor csak egy vacsorát rendeztek, mivel a menyasszony is a vőlegényes háznál tartózkodott.

            A vőlegényes háznál fontos szerep hárult a csausra. Ennek nagy mókamesternek, jó énekesnek és táncosnak, szellemesnek és olyannak kellett lenni, aki minden helyzetben azonnal föltalálja magát. Lassan gyülekezett a násznép és nőtt a hangulat, ment a vidám ugratás, és már alakult a kóló, melyet az úgynevezett ISZPIVÁCS (előénekes) vezetett. A tamburazenekar rázendített a csávolyi kólóra:

„Jaj de táncos kedve lett

A fiatal ember mellett.”

 

Aztán így folytatta:

 

„Gyertek lányok mind ide, csak ide,

Míg asszonyok nem lépnek be ide.”

 

            A bunyevác lakodalmak elmaradhatatlan szokása volt a menyasszony kiéneklése. Szó se lehetett arról, hogy a menyasszonyt elengedjék a szülői háztól, amíg a kérők ki nem éneklik.

            A lakodalmas menet a vőlegényes háztól a menyasszonyos ház felé úgy indult el, úgy hogy a menyasszonyos házat semmiképp sem hátulról, hanem elölről közelítse meg. A lakodalmas menetet a tamburazenekar kísérte. A menet elején két csaus haladt, mögöttük párosan a lányok és a legények. A vőlegény mellett a koma (kum) haladt. A lányos háztól induló menetben a vőlegény előtt ment a menyasszony az ő násznagyával (stari svat). Ezeket két nyoszolyólány követte. Utánuk a rokonok, majd a többi vendég következett. A menetet a tamburazenekar zárta be.

            Az esküvő megtörténte után, elöl mentek a csausok, utánuk a lányok és a legények, azután a vőlegény a menyasszonnyal, utánuk a komák és így tovább. Ha más faluba kellett menni a menyasszonyért, a násznép földíszített kocsikon tette meg az utat. A sorrend ebben az esetben is kötött volt.

            Amikor megérkeztek a lányos házhoz, elsőnek a vőlegény lépett be szobába. A megterített asztalnál az asztalfőn a vőlegény, mellette jobbról és balról a koma és a násznagy ült le. Ezután került az asztalra az étel és az ital. Időközben a menyasszony csausa átment a szomszéd szobába a menyasszonyért. A menyasszonyt koszorú nélkül a legközelebbi férfi rokon vezette be Ez legtöbb esetben egy 10-12 éves fiú volt. Amikor belépett a menyasszony a szobába, akkor kezdődött a sok vidám mókával fűszerezett alkudozás a menyasszonyra.

 

-         Násznagy: Tudjátok-e, miért jöttünk ide?

-         Fiú: Majd megmondják.

-         Násznagy: Ennek a mi legényünknek egészséges menyasszonyt keresünk.

-         Fiú: Az hát van itt.

-         Násznagy: Mennyiért adjátok?

-         Fiú: 100 pengő.

-         Násznagy: Lássuk, nem sánta-e?

-         Fiú: Majd megjáratom.

-         Násznagy: Hát a keze ép-e? Söpörjön!

-         Násznagy: Na adok érte 50-et!

-         Fiú: Annyiért nem adom.

-         Násznagy: Na jó, kifizetem. (Kivesz a zsebéből egy papírba csomagolt bankjegyet, legtöbbször olyat, ami már nincs forgalomban.)

-         Fiú: A menyasszony sincs papírba csomagolva….

 

 

Az alkudozás végén a vőlegény az asztalon keresztül távozott, miközben rálépett a tányérra, amely ha nem tört össze akkor a menyasszony „mást szeretett”.

 

A szülői áldás

 

            A menyasszony indulás előtt megkapta a szülő áldást. A menyasszony csókokkal búcsúzott. Ezt követően bejött a vőlegény, kezet csókolt a lány szüleinek, és megköszönte, hogy ilyen tisztelettudó, jó lányt neveltek, aki ettől a naptól kezdve az ő felesége lesz.

            Odakint rázendített a tamburazenekar és megszólaltak a lakodalmi nóták. Természetesen a faluban minden lakodalom nagy eseménynek számított. A kíváncsi öreg- és fiatalasszonyok kiszaladtak az utcára, hogy lássák a lakodalmas menetet.

            A vőlegényes háznál a vőlegény szülei – akik nem vettek részt az esküvői szertartáson – égő gyertyákkal várták az új párt. Az após segítette le a kocsiról a menyasszonyt. A násznagy, aki tulajdonképpen megvette a menyasszonyt a szülői háznál, most tréfás egyezkedés közben „eladta” apósának. A menyasszony kezet csókolt az apósának, aki őt a menyévé fogadta. Amikor ez megtörtént, a menyasszony fejére fonott kalácsot tettek, amit a fején félbetörtek.

            E tréfás vidám események után kezdődött a tánc, mégpedig minden esetben a bunyevác nagy kólóval. A második tánc a keringő volt. Ez már minden bizonnyal német hatásra honosodott meg. A menyasszonnyal előbb a vőlegény, aztán a koma, majd a násznagy és azután sorban a rokonság táncolt.

 

A bunyevác lakodalmi táncok

 

            Bácskában, a bunyevác lakta vidékeken ezeket a táncokat ismerik: keleruj, tandrcsak, rokoko, legénykóló vagy logovác és a nagy bunyeváckóló. Ezekre a táncokra az a jellemző, hogy aprózó mozdulatokkal táncolják őket. A tánclépések térdből indulnak, míg a felsőtest szinte nyugalomban van. A férfiak úgy a kólóban, mint a páros táncok alkalmával, különböző díszítő, bokázó, cifrázó lépéseket alkalmaznak, melyekkel különféle ritmikus csattogó, cuppogó, dobbantó hanghatásokat idéznek elő.

            A nagy bunyeváckóló a legkedveltebb bunyevác tánc. Félkörben vagy körben állva férfiak és nők vegyesen táncolják.

 

Vacsora

 

            Amíg a násznép mulatozott a szakácsok előkészítették a vacsorát. Az ifjú pár, a koma és a násznagy leült egy asztalhoz, körülöttük a többi fiatal foglalt helyet. Minden ételt először az ifjú párnak szolgáltak fel, majd a vendégeknek. A tamburások a vacsora alatt szép népdalokat muzsikáltak és énekeltek. A zenekar mindig azzal a legkedveltebb dallal kezdte a műsorát, amelyik nélkül nem volt bunyevác lakodalom: „Kolo igra, tamburica svira”. Az ifjú pár egy tányérból evett. Vacsorára rendszerint a következő ételek készültek: tyúkhúsleves, főtt hús paradicsom mártással, tormával, birka- és disznópaprikás, sült hús salátával és a vacsora végén a kalács. Bort minden vendég hozott magával, de a házigazda is tett az asztalra a sajátjából. A vacsora után folytatódott a tánc. De ekkor már kezdetét vette az asztali vigadozás, huncutkodás, mulatozás a tamburazenekar kísérete mellett.   

           

 

A lakodalmi adományok

 

            Éjfél körül kezdődött  a tánc a lakodalmi adományokért, azaz a menyasszonytánc. Ekkor már a menyasszony szülei is átmentek a vőlegényes házhoz. A menyasszonnyal pénzért először a násznagy, majd a koma és a csausok táncoltak. A táncot a vőfély irányította. Ez alkalommal minden jelenlévő családból egy, esetleg két személy rövid ideig táncolt a menyasszonnyal. Aki táncolni akart a menyasszonnyal, pénzt dobott a tányérokba, amelyek az asztalon álltak egymásban, s addig ropta a menyasszonnyal a táncot, míg a következő vendég ugyancsak pénzért el nem vette tőle. Mire mindenki sorra került, meglehetősen hosszú idő telt el, így a menyasszony igencsak elfáradt. Itt is lehetett különféle tréfákat véghezvinni: van aki leültette a menyasszonyt, van aki sétáltatta és volt olyan is, aki azt kívánta, hogy söpörgessen.

            Amikor már mindenki táncolt a menyasszonnyal, a násznagy az összegyűlt pénzt beleöntötte a menyasszony kötényébe, erre a vőlegény odaugrott és a menyasszonnyal együtt kirohant a szobából. A násznagy a tányért, amelyben a pénz volt úgy vágta a földhöz, hogy az a lehető legtöbb darabra törjön. Ez azt jelentette, hogy a fiataloknak boldog házasságuk lesz.

            Miután az ifjú pár kiszaladt a szobából, a menyasszony átöltözött. A vőlegény levette a menyasszony fejéről a koszorút és elégette a kályhában, hogy az senki másnak a fejéhez ne érhessen, és így együtt éljék le az életüket. Ezután fityulát tettek a menyasszony fejére, újasszony ruhába öltözették, és így tértek vissza a vendégek közé.

            Hajnalban újra terítettek. Ekkor a vacsoramaradékot szolgálták fel, valamint a húsos káposztát is. Ebben az időpontban már rendszerint csak a rokonság volt jelen. A menyasszony újra sorba csókolta őket, amiért ismét pénzt kapott.

 

Reggel

 

            Amikor megvirradt a vendégsereg kisebb csoportokba kezdett oszladozni. Minden csoportot a zenészek a kapuig kísértek. Utolsónak a násznagy hagyta el a lakodalmas házat, akit a zenészek dallal és muzsikával egészen hazáig kísértek. Ezután már a násznagy házában folyt a mulatozás, amíg innen is szét nem széledt a társaság. Közben a fiatal pár és a közeli rokonok visszatértek a lakodalmas házhoz, hogy segítsenek a rendcsinálásban.

 

 

Forrás: Dr. Mándics Mihály – Csávolyi Helytörténeti füzetek 6. – Az Emberélet Fordulói (Prekretnice u Čovjekom Živout).